Vakbarát verzió
2017. október 18.
 
 
penzugyi_szotar.jpg
Pénzügyi szótár
A pénzügyi szótárunkban nem a pontos jogi definíciók megfogalmazására törekedtünk, hanem az egyes pénzügyi kifejezések közérthető magyarázatára.

Szűkítés - válasszon
A B C D E F G H I J K L M N O Ö P R S T U Ü V Z
Kifejezés Jelentés
kamat A kamat a pénz ára, amelyet a pénz használója azért fizet, mert a pénzt a tulajdonos helyett ő hasznosítja.
kamatadó 2006. szeptember 1-jétől a kamatjövedelmek után adót kell fizetni. Az adó a kamat jogszabályban meghatározott százaléka. Kamatjövedelemnek minősül többek között a különböző bankbetétekből, takarékbetétekből, illetve a nyilvánosan forgalomba hozott és forgalmazott, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírból, befektetési jegyből származó kamat és/vagy hozam, illetve ilyen értékpapírok beváltásakor, átruházásakor, visszaváltásakor keletkező jövedelem, valamint egyes biztosításokból származó jövedelem.
kamatkitettség Kamatlábkockázat
kamatláb A kamat összege és a kölcsönzött pénzösszeg közötti százalékban kifejezett arány, amelyet a meghatározott időszakra - rendszerint egy évre - fizetendő kamat összegével fejeznek ki. A kamatláb tehát azt mutatja, hogy időszakonként a kölcsönösszeg hány százalékát kitevő kamat fizetendő.
kamatlábkockázat A kamatláb változásából fakadó kockázat. A változó kamatlábú hitelek esetén merül fel.
kamatmarzs A betéti kamatok és a hitelkamatok különbsége.
kamatmentes periódus Hitelkártya esetén a bank a kondíciós listában meghatározott, úgynevezett vásárlás típusú tranzakciókra azok értéknapjától az érintett elszámolási időszakhoz tartozó fizetési határidő lejártáig, legfeljebb 46 nap időtartamra kamatmentes periódust biztosít a számlatulajdonos részére azzal a feltétellel, hogy a felhasznált hitelkeretet az ügyfél a türelmi időszak alatt teljes egészében visszafizeti. Vásárlás típusú tranzakciónak minősül a hitelkártyaszámlára terhelt minden tranzakció, díj és költség, kivéve az ATM- vagy POS-készpénzfelvételi tranzakciókat.
kamatos kamat Amikor pénzünket kamatos kamatra helyezzük el, minden kifizetett kamat újrabefektetésre kerül, s ez a következő időszakban többletkamatot eredményez.
kamatozó kincstárjegy 1 éven belüli lejárattal névértéken kibocsátott állampapír.
kamatprémium Kibocsátó által vállalt többlet kamatfizetési kötelezettség, amely kapcsolódhat a deviza árfolyamváltozáshoz, adott befektetési konstrukció népszerűsítéséhez, stb.
kamattámogatás A hitelfelvevő kamatfizetési kötelezettségét mérséklő, jellemzően állam által nyújtott támogatás.
kamatvágás Kamatcsökkentés.
kapitalizáció Adott időpontban adott pénzpiacon forgalmazott értékpapírok értékének összege. Részvények esetében az értéket a részvények száma és napi átlagáruk alapján számítják.
kárpótlási jegy Az állam által kibocsátott, bemutatóra szóló értékpapír, amely meghatározott feltételeknek megfelelő kárpótoltak részére került kibocsátásra.
kártyabirtokos Az a számlatulajdonos természetes személy (főkártya-birtokos) vagy általa kártyahasználatra feljogosított természetes személy (társkártyabirtokos) vagy az a számlatulajdonos jogi személy/szervezet által kártyahasználatra feljogosított természetes személy, aki a bank valamely típusú bankkártyájának használatára jogosult. Abban az esetben jogosult erre, ha a bankkártyára/hitelkártyára vonatkozó igénylését a bank elfogadta, és a számlatulajdonossal bankkártya/hitelkártya szerződést kötött (14–18 éves kiskorú esetében a bankszámla nyitásakor a törvényes képviselő által adott hozzájáruló nyilatkozattal).
kártyakibocsátói díj, kártyatagsági díj A bank a kártya kibocsátása után kártyakibocsátói/kártyatagsági díjat számíthat fel. A bank a kibocsátói díjjal betéti kártyák esetén a kártyaigénylés jóváhagyásával egyidejűleg, illetve a kártyatagsági díjjal a kártya megújításakor – több évre kibocsátott kártya esetén évente utólag – terheli meg a számlatulajdonos számláját, hitelkártyák esetén a kibocsátói díj a kártya aktiválásakor, azt követően a több évre kibocsátott kártyák esetén a tagsági díj is évente utólag, a hitelkártyán szereplő lejárati idő hónapjának első bankmunkanapján esedékes.
kártyamegújítás Ha a kártyabirtokos a hatályos feltételeknek megfelel és legkésőbb a lejárat hónapját megelőző hónap utolsó napjáig ellenkező szándékát a bankfiókban nem jelezte, akkor a banki minősítés pozitív befejeztét követően a kártya érvényességi idejének lejáratakor a bank új, jogfolytonos bankkártyát bocsát ki részére. Abban az esetben, ha a kártyabirtokos nem kívánja kártyáját a kártyán feltüntetett lejáratig sem használni, köteles a Bankkártya-szerződést felmondani. Ha viszont ezt nem teszi meg, a bank úgy tekinti, mintha a kártyabirtokos felmondását a kártya lejárati napján nyújtaná be a banknak.
kaució Az az írásban rögzített és ténylegesen átadott összeg, amely a szerződés felróható megsemmisülése esetén elveszik vagy kétszeresen jár vissza. Adásvételi szerződések esetén a vevő elveszíti az átadott kauciót, amennyiben a teljes vételár kifizetése előtt eláll az üzletkötéstől. Ha az eladó áll el a szerződéstől, a kaució kétszeresét kell kifizetnie a vevőnek. Lényeges, hogy a pénz átvételéről szóló nyilatkozaton a kaució vagy foglaló és ne az előleg szó szerepeljen, mivel ez utóbbira nem vonatkoznak a Polgári Törvénykönyv fenti előírásai.
kereskedelmi kártya Bankok által az ügyfeleknek nyújtott szolgáltatás, amely a betéthez enged egyszerű és kényelmes hozzáférést (bankkártya). Ide tartoznak azonban tágabb értelemben a kereskedő cégek által az ügyfeleknek díjmentesen adott, saját termékeik vásárlását ösztönző kártyák is.
kereskedelmi kommunikáció A vállalkozás önálló foglalkozásával vagy gazdasági tevékenységével közvetlenül összefüggésben történő információközlés, függetlenül annak megjelenési módjától, eszközétől.
keresztárfolyam Két valuta egymáshoz viszonyított árfolyamának a másik valuta 1 egységére történő meghatározása.
keresztkontraktus Két valuta átváltására kötött megállapodás.
késedelmi kamat A szerződésben vállalt határidőig történő teljesítés elmaradása esetén kifizetendő pénzösszeg.
készenléti akkreditív A bank a saját nevében tett fizetési ígérete arra az esetre, ha megbízója (a vevő) szerződéses kötelezettségét nem teljesíti.
készfizető kezes Az a személy, aki kötelezettséget vállal arra, hogy ha az adós nem teljesít (nem fizeti meg esedékességkor hitel- vagy kölcsöntartozását), maga fog helyette fizetni. Ha a bank kevésnek tartja a biztosítékul felajánlott ingatlant és a felvevő(k) hitelképességét, akkor rendszerint készfizető kezes bevonását is kérheti az ügyletbe. Ha a bank csak készfizető kezességvállalást fogad el, akkor a kezes nem követelheti, hogy a bank a követelést először az adóstól vagy az adóstárstól hajtsa be, egyenesen a készfizető kezes ellen is lehet fordulni. Ha a bank csak készfizető kezességvállalást fogad el, akkor a kezes nem követelheti, hogy a bank a követelést először az adóstól vagy az adóstárstól hajtsa be, egyenesen a készfizető kezes ellen is lehet fordulni.
készpénz A pénz kézzel fogható megjelenési formája, pénzjegyek (papírpénz) és pénzérmék.
kétoldalú árjegyzés A jegyző cég vételi és eladási árfolyamot is jegyez. Jellemzően az állampapír-piacon használatos fogalom.
kétszintű bankrendszer Külön válik a jegybanki (központi banki) és a kereskedelmi banki funkció. Magyarországon a jegybank a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
kezelési költség A bank egyszeri munkadíja azért, mert a hitelt előkészíti a hitelfelvevő részére.
kezes Az a 18. életévét betöltött hitelképes, rendszeres jövedelemmel rendelkező természetes személy, aki az adós nem fizetése esetén pénzügyileg helyt áll.
Kft Korlátolt Felelősségű Társaság. Olyan társasági forma, amelyet Magyarországon a jogszabályban meghatározott mértékű jegyzett tőkével lehet alapítani. A tulajdonos(ok) a keletkező kötelezettségekért csak a tulajdoni hányadig, tehát a cég vagyonáig felelnek.
KHR A Központi Hitelinformációs Rendszer (a továbbiakban: KHR) egy olyan, a jogszabályi előírások szerint létrehozott nyilvántartás, amelyben azok a természetes személyek (adósok) és mulasztásaik szerepelnek, akik a pénzügyi intézményekkel kötött kölcsön-, hitel- vagy hiteljellegű szerződésben vállalt kötelezettségeiknek a minimálbér összegét meghaladó mértékben folyamatosan több mint 90 napon keresztül nem tettek eleget. Kölcsön- vagy Hitelszerződésből eredő fizetési kötelezettség nélkül is be lehet kerülni a KHR-be, ha valaki (1) hitelszerződés megkötésének kezdeményezése során valótlan adatot közöl, hamis vagy hamisított okiratot használ és mindez okirattal bizonyítható, (2) bankkártya-visszaélést követ el (például lopott kártyát/adatokat használ), (3) a hitelkártya-tartozását késedelmesen törleszti. Ezt az adós-nyilvántartási rendszert – a BISZ Zrt. technikai közreműködésével – a pénzügyi
kht. Közhasznú társaság. A polgárjogról szóló 1959. évi IV. törvény és a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény szabályozza működésüket. Társasági szerződéssel jön létre, végzett tevékenységét, illetve gazdálkodásának fontosabb adatait nyilvánosságra kell hoznia.
kiegészítő pénzügyi szolgáltatás Pénzváltási tevékenység, elszámolásforgalmi ügylet, pénzfeldolgozási tevékenység, illetve bankközi pénzpiacon ügynöki tevékenység üzletszerű folytatása.
kiegyenlítés A fizetési és értékpapír-szállítási kötelezettségeknek a rendszer tagjai/résztvevői közötti teljesítése. A kiegyenlítés a kiegyenlítő intézménnyel szembeni követeléseknek az intézmény általi könyvelésével történik meg.
kifizető A Magyar Köztársaság területén székhellyel, telephellyel rendelkező vagy egyébként gazdasági tevékenységet folytató jogi személy, egyéni vállalkozó, polgári jogi társaság, szakcsoport, társasház, társas üdülő, amely adókötelezettség alá eső jövedelmet juttat.
kincstárjegy Egy éven belüli lejáratra kibocsátott államkötvény.
kis- és középvállalkozás A kisvállalkozás legfeljebb 49 fő alkalmazottal és évi 9 millió euró árbevétellel, a középvállalkozás 50-249 fő alkalmazottal és 9-50 millió euró éves árbevétellel rendelkezik.
kisvállalkozás Legfeljebb évi 10 millió euró árbevétellel, 10-50 főt foglalkoztató, éves szinten maximum 43 millió euró forgalmú cég.
KKV Kis- és középvállalkozás.
klíring Kölcsönös beszámítással történő fizetés.
klíringház Elszámolóház, vagyis a tőzsdei ügyletek elszámolását végző intézmény.
kockázati felár A tényleges hitelkamatlábnak a kockázatmentes befektetés hozama (államkötvény) fölötti része, amely az adott ügyfélkör finanszírozásának kockázatát mutatja meg.
kockázati tőke Induló vállalkozások oly módon történő segítése, amikor valamely személy vagy kockázati tőketársaság tulajdoni részesedést szeret meghatározott időre adott cégben.
kockázati tőkealap Kockázati tőkealap-jegy zártkörű forgalomba hozatalával létrehozott és működtetett, jogi személyiséggel rendelkező vagyontömeg, amelyet a kockázati tőkealap-kezelő a befektetők általános megbízása alapján, azok érdekében kezel.
kockázati tőkealap-kezelő Kockázati tőkealap-kezelési tevékenységre engedéllyel rendelkező részvénytársaság, illetve fióktelep.
kockázatkezelés Gyűjtőfogalom, magában foglalja a kockázatok azonosítását, számszerűsítését és mérséklését.
konverziós díj Átváltási ügylethez kapcsolódó díj.
kölcsön Megtakarítás ideiglenes átengedése kamat fejében más személy részére.
kölcsönszerződés Az adott kölcsönnyújtás (beleértve a bank által közvetített állami támogatást is) tárgyában a bank és az adós között létrejött szerződést és annak mellékleteit jelenti, ezek: a bank Üzletszabályzata, Hirdetmény , az egyedi ügyfélszerződés és az adott kölcsönfajtára vonatkozó hirdetmény.
kötbér Szerződésben meghatározott pénzösszeg, amely a szerződés nem teljesítése vagy nem szerződésszerű teljesítése (például késve történő teljesítés) esetén a jogosult részére kifizetendő, függetlenül attól, hogy kár következett-e be vagy sem.
kötelezettség Valamilyen szolgáltatáshoz kapcsolódó feladat. Szerződésen alapul.
kötelező tartalékráta A törvényes előírások szerint a kereskedelmi bankoknak a náluk elhelyezett betétállomány bizonyos hányadának megfelelő jegybanki tartalékkal kell rendelkezniük. A jegybanki tartalék a kereskedelmi bankok bankjegy és érme állományából és jegybanknál elhelyezett betéteiből áll. Jogszabály határozza meg, hogy a jegybanki tartalékoknak el kell érniük egy bizonyos minimális szintet. Ez az ún. kötelező tartalék, amely arra szolgál, hogy a bankok fizetőképesek legyenek. A kötelező tartalékráta a kötelező tartalékok és a kereskedelmi bankoknál elhelyezett betétállomány aránya.
kötelezvény Meghatározott tartalmi és formai előírásoknak megfelelő kötelezettségvállalás. Általában biztosítékként szolgál. Főbb típusai a kezesi, előlegvisszafizetési, biztosítói kötelezvény.
kötelmi jog A polgári jog egy területe, amely a szerződésekkel kapcsolatos kérdéseket szabályozza.
kötvény Hitelviszonyt megtestesítő értékpapír. A kötvényeket kibocsátó szervezet kötelezettséget vállal arra, hogy a kötvényen feltüntetett pénzösszeget kamattal együtt a kötvény tulajdonosának meghatározott időben visszafizeti. 
kötvényárfolyam Az az ár, amelyen adott kötvény adott pillanatban megvehető/eladható.
követelések A gazdasági társaságok vagyonmérlegében az Eszköz oldal forgóeszközei között található osztály, amely éven belül készpénzben realizálódik. A készpénzzel ki nem egyenlített értékesítéseket, illetve egyéb címen (például visszatérítések) megillető pénzeket foglalja magába.
középárfolyam A vételi és eladási árfolyam számtani átlaga.
középérték Matematikai fogalom: a sorozat középső tagjának értéke.
közjegyzői okirat A közjegyzőkről szóló törvényben rögzített formai és tartalmi elemekkel rendelkező hivatalos dokumentum, amely közhitelesen tanúsítja a benne foglalt tényeket, illetve hogy azok a valóságnak megfelelnek. Az okirat a hitelezéssel összefüggésben lehet úgynevezett egyoldalú kötelezettségvállaló (tartozáselismerő) nyilatkozat, amely az ügyfél közjegyző előtt tett kötelezettségvállalását rögzíti a kölcsönszerződés alapján. Kétoldalú közjegyzői okirat esetén magát a kölcsönszerződést foglalják közokiratba, ebben az esetben az ügyfél és a bank a közjegyző előtt írja alá a kölcsönnyújtás/visszafizetés feltételeiről szóló okiratot. A közjegyzői okiratba foglalt kötelezettség (például tartozás megfizetése) nemteljesítése esetén a közjegyzői okirattal a követelés végrehajtása a peres bírói út mellőzésével, közvetlenül lehetséges.
közkézhányad Azon részvényesek tulajdonában lévő részvények összessége, akik nem számítanak stratégiai befektetőnek, illetve részesedésük nem haladja meg az 5 százalékot.
közraktárjegy A közraktárban elhelyezett árukról kiállított forgalomképes értékpapír.
közraktározás A mezőgazdaság finanszírozását segítő technika, amely az áru közraktárban történő elhelyezése után mind a termelő, a kereskedő és a feldolgozó érdekeit szolgálja. Az árut fizikai mozgatás nélkül, a róla kiállított közraktárjegy révén át lehet ruházni.
back
Vissza a főoldalra Vissza Lap tetejére
 
   

Központ

Fiókok

ATM-eink

Kérjen visszahívást

Küldjön e-mailt