Vakbarát verzió
2017. augusztus 19.
 
 
penzugyi_szotar.jpg
Pénzügyi szótár
A pénzügyi szótárunkban nem a pontos jogi definíciók megfogalmazására törekedtünk, hanem az egyes pénzügyi kifejezések közérthető magyarázatára.

Szűkítés - válasszon
A B C D E F G H I J K L M N O Ö P R S T U Ü V Z
Kifejezés Jelentés
day-trade Napon belüli adás-vétel – egy adott értékpapír ugyanazon napon belül történő megvásárlása és eladása.
de minimis (támogatás) Csekély összegű állami támogatás, amelyet jogszabály annak minősít.
dematerializált Fizikai formában nem létező, kizárólag elektronikusan nyilvántartott értékpapír (részvény, befektetési jegy stb.). A papírok dematerializálásával - értelemszerűen - gyakorlatilag a nullára mérsékelhetők az értékpapírok előállításának, szállításának és tárolásának költségei. Ilyenformán ugyancsak csekélyek az értékpapírok eltulajdonításának veszélyei.
denomináció Jelentheti egyrészt valaminek a névértékét, címletét, egységét, másrészt valamilyen egységben (például valutában) való kifejezést, tehát folyamatot.
denominált befektetési jegy Valamilyen valutában befektetési alap által kibocsátott értékpapír.
derivatív Határidős (ügylet, piac) 
derivatíva Származtatott eszköz/termék, vagyis olyan, amelynek értéke valamely más eszköz értékétől függ.
deviza A nemzetközi elszámolásokban a készpénzt helyettesítő fizetési eszközök gyűjtőneve. A deviza valamely külföldi valutában kitöltött fizetési okmány, a nemzetközi forgalomban szereplő fizetési ígéretet tartalmazó értékpapír, minden külföldi helyen, külföldi valutában kifizetendő fizetési utalvány, külföldön fizetendő követelés vagy tartozás.
deviza bűncselekmény Az ország gazdasági érdekeit védő devizatörvények rendelkezéseinek be nem tartása.
devizabelföldi Az a természetes személy, akinek az illetékes magyar hatóság által kiadott érvényes személyazonosító igazolványa (személyi igazolványa), a tizennégy éven aluliak esetében pedig a személyi azonosítóról kiadott hatósági igazolványa van, illetve azokkal rendelkezhet (a továbbiakban együtt: személyazonosító igazolvány). Ide tartozik továbbá a vállalkozás és a szervezet, ha a székhelye belföldön van, a külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi fióktelepe, a külföldi állampolgár önálló magyarországi vállalkozása (egyéni vállalkozó - ideértve az egyéni céget is - és az önfoglalkoztató). Forrás: 2001. évi XCIII. Tv. 2. §.
devizakockázati nyilatkozat A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény 2005. január elsejétől előírja, hogy lakossági devizahitel nyújtásáról szóló szerződés esetén a pénzügyi intézménynek fel kell tárnia a szerződéssel kapcsolatosan az ügyfelet érintő árfolyamkockázatot, amelynek tudomásulvételét az ügyfélnek aláírásával kell igazolnia. Ez az úgynevezett kockázatfeltáró nyilatkozat.
devizakülföldi Természetes személy, ha nincs az illetékes magyar hatóság által kiadott, érvényes személyazonosító igazolványa, és azzal nem is rendelkezhet, vállalkozás – jogi formájától függetlenül –, ha székhelye külföldön van.
devizaszámla Olyan bankszámla, amelyet a pénzintézet nem hazai valutában (forintban), hanem valamilyen külföldi, konvertibilis valutában vezet.
dezintermediáció Az a folyamat, amelynek során a pénzügyi szektor szereplői egyre több üzletet kötnek a bankok megkerülésével. A dezintermediáció fő terepe a tőkepiac, amely az értékpapírosítás segítségével lehetővé teszi a hagyományos tőkepiaci közvetítők kikerülését a hitel- és egyéb tranzakciókban.
diszkont értékpapír Hitelviszonyt megtestesítő értékpapír, amelyet névérték alatt bocsátanak ki. Lejáratkor a névértéket fizetik meg a tulajdonosnak, így a realizált hozam a névérték és a kibocsátási érték különbözete.
diszkont kamatláb Az a kamatláb, amellyel a különböző időpontban esedékes pénzeket egy általunk választott (jelen vagy jövőbeni) időpontra számítjuk át. Erre azért van szükség, mert a különböző időpontban esedékes pénzösszegek jelen-, illetve jövőértéke különbözik.
diszkont kincstárjegy Egy éven belüli lejáratú, névérték alatt kibocsátott államkötvény, amelyért lejáratkor a névértéket fizeti ki a kibocsátó.
diszkont ráta Különböző időszakra vonatkozó pénzáramok összehasonlításánál használt kamatláb.
diszkontálás Jövőbeli időpontra szóló pénzösszegek jelenbeli értékének meghatározása referenciakamatláb (más szóval diszkontkamatláb) segítségével. Ekkor azt számítjuk ki, hogy a mekkora összeget kellene a jelenben adott hozam mellett befektetni, hogy egy konkrét jövőbeli időpontban az általunk kívánt összeg rendelkezésünkre álljon.
diverzifikáció Befektetések kategóriák közötti megosztása a kockázat csökkentése érdekében.
diverzifikált portfolió Különböző típusú, hozamú, kockázatú és lejáratú befektetések együttese, amely a kockázat és hozam esetleges ingadozását, likviditás hiányát jelentősen lecsökkenti.
dkj Diszkontkincstárjegy, azaz 1 éven belüli lejáratú állampapír.
dologi adós Az a személy, aki hitel-, illetve kölcsönügylethez kapcsolódóan a saját tulajdonát felajánlja fedezetként. Nem szükségszerűen azonos a hitelfelvevővel.
dologi érték Más szóval tulajdon, amely fölött a tulajdonos ténylegesen rendelkezik (nem fizetési ígéret formájában). 
dombornyomott bankkártya Olyan dombornyomással készült bankkártya, amely elektronikus, papíralapú és virtuális elfogadói környezetben egyaránt alkalmas tranzakciók lebonyolítására.
DVP (delivery versus payment) mechanizmus Az értékpapír ügyletek pénz- és értékpapír-oldali teljesítését összehangoló mechanizmus. Az értékpapír-oldali teljesítés akkor és csak akkor történhet meg, ha a pénzoldal teljesítése is megtörtént.
back
Vissza a főoldalra Vissza Lap tetejére
 
   

Központ

Fiókok

ATM-eink

Kérjen visszahívást

Küldjön e-mailt